Találatok

Prűd vagy-e...vagy ribanc?

Fura dolog ez: ha szereted a szexet és szívesen beszélsz róla, könnyedén megkapod a „ribanc” jelzőt, ha viszont visszafogottabb, netán gátlásosabb vagy az átlagnál (esetleg csak nem érzed úgy, hogy másokra is tartozik a nemi életed), azonnal prűdnek kiáltanak ki.  Mindkét skatulya állatira veszélyes, hiszen a női szexualitást igyekszik korlátozni, szabályozni, teljesen értelmetlenül.


Oké, értjük, miért. Hosszú időn keresztül a nő főként tulajdonnak számított, csupán a férfi viszonylatában, az apja, illetve a férje tartozékaként létezett, és a leginkább akkor számított a társadalom hasznos tagjának, ha „némán tűrte sorsát”, tudott megbocsátani, és jó sok fiúgyereket szült. A női szexualitás megélése ebben a helyzetben veszélyes, hiszen nem csak felszabadítja a nőt, hanem potenciálisan a promiszkuitást is a képbe hozza: az a nő ugyanis, aki élvezi a szexet, talán nem csak egész életében egy partnerre vágyik majd. Sőt, az is elképzelhető, hogy esetleg elvárásai lesznek férjurával szemben, ne adj isten, mi eszünkbe nem jut, testi örömöket – és még ki tudja, mi mást – követel majd magának! Mindez tökéletesen kiküszöbölhető, ha semmit sem tud a saját testéről, a vágyairól pedig nemhogy nem beszél, de még csak nem is tud – így eszébe sem jut megélni őket.

Úgy tűnik, ez a berögződés nyomokban máig megmaradt, pedig szerencsére senki sem számít már a másik tulajdonának a világ szerencsésebb részein. A jóval szabadabb 21. században a prűdségből táplálkozó kettős mérce egy új, ellentmondásos elvárással egészült ki: legyünk ellenállhatatlanul vonzóak és szexre készek, ismerjük a „húsz tuti tippet, ahogyan a heréket kényeztethetjük” (miközben továbbra is tűrjünk, tudjunk megbocsátani, és persze szüljünk is). Millió példát hozhatnánk, de ott van például az unásig ismételt aranyszabály: az ismerkedési fázisban a szexre a harmadik randin illik sort keríteni. Ezt szajkózzák a női magazinok, ezt a tanácsot adják a nővérek húgaiknak. Ha előbb nyitod szét a lábaidat, olcsó, könnyen kapható nőcske vagy (amolyan „egypatronos”, ahogy mondják nálunk a srácok), ha viszont túl sokáig halasztgatod az első közös éjszakát, reszkethetsz, hogy prűdnek fog hinni a lovag, és fejvesztve menekül.

Mit szépítsük, én az érem mindkét oldalát megnéztem közelebbről is: volt, hogy hetekig csak sétáltunk, beszélgettünk, ismerkedtünk, de azt is megízleltem, milyen az, amikor előbb válik eggyé a testünk, mint a tenyerünk kézfogáskor (erre csak egyszer volt példa, egy különleges helyzetben – de miért is érzem szükségét, hogy magyarázkodjak?). Most bizonyára felteszed a kérdést: melyikből lett intenzívebb, nagyobb hatású, és melyikből tartósabb kapcsolat? Nincs összefüggés, a valóságban szerencsére nem az számít, hogy megfeleltünk-e egy-egy régi berögződésen alapuló társadalmi elvárásnak, hanem az, hogy egy hullámhosszon vagyunk-e a folytatáshoz. Minden téren. Neked talán mások a tapasztalataid?

Az egyik gyerekkori jó barátnőm, Éva, sokszor megkapta már, hogy prűd. Éva vallásos családban nőtt fel, de tizenkét éves korában nem szülői, egyházi nyomásra, hanem a saját akaratából döntött úgy, hogy várni fog a szexszel a házasságig. Tizenöt-tizennyolc évesen, amikor mindenki pasizott ezerrel, Éva legfeljebb sétált egyet az arra érdemes, jobbára mélyen vallásos fiúkkal, aztán udvariasan elköszönt a kapuban. Mindig tisztázta az elején, hogy fogadalmat tett, és a fiúk ezt tiszteletben tartották, hiszen maguk is hittek a házasságig tartó "tisztaság" erejében.

Évának mázlija volt, a főiskola első évében megismerkedett a férjével, aztán a harmadik év végén összeházasodtak. „Azt hittem, a szerelem, a közös értékrend és a megőrzött tisztaság a házasság szentségében garantálja majd a jó házaséletet, ezt mondta Berci atya a jegyesoktatáson is. Ehhez képest egészen más következett...” – mesélte néhány pohár bor után az érettségi találkozón. Egy szó, mint száz, Éva a frigy második évében is szűz volt: a férjének fitymaszűkülete és korai magömlése volt, ő pedig „egyszerűen nem tudta elengedni magát” az ágyban. Két év után mertek csak segítséget kérni, mert mindketten szégyellték, hogy nem megy nekik az, ami „minden pár legnagyobb öröme”. Mintha prűdek, sőt: betegek lennének.  

A harmadik évben végre az egymásé lettek, de a kapcsolatukat annyira felőrölte közben a frusztráció, hogy a férje inni kezdett, és olyan dührohamokat kapott, hogy néhányszor Évát is megütötte. Egy alkalommal nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, akkor döntött úgy, hogy végleg lelép. Szerencsére volt hová mennie, de évekig tartott, amíg lelkileg is lezárta a sztorit, és új kapcsolatba tudott kezdeni. „Sokat tanultam ebből az egészből. Huszonegy évesen még semmit sem tudtam a testemről, ahogy a férjem sem. Még nagyobb baj, hogy fogalmam sem volt, mit várok egy kapcsolattól, és elhittem, hogy ha megfelelek az elvárásoknak, boldog házasság lesz a jutalmam” – magyarázta.

„Az új kapcsolatunkban már beszélünk a szexről, és hogy kinek mi esik jól. Azok, akik húszéves koromban azt mondták, hogy prűd vagyok, el sem hinnék. És tudod, mi a legdurvább? Most kezdek csak felszabadulni. Annyi év után. És erre, képzeljétek, a múltkor beszóltak a rövid szoknyám miatt, hogy nem kéne így kéretni magamat, mint egy olcsó lotyónak. Csak röhögtem...” – tette hozzá nevetve.

Hiába, nem könnyű alkalmazkodni a kettős mércéhez. Téged neveztek már prűdnek... vagy akár ribancnak?



Az oldal tetejére